A Tér-Szín-Ház™ módszer megtérült

Egy igazán sikeres dolog történt a múlt héten, melyet mindenképpen meg szeretnék osztani veletek. Egy 22 millió forintos házat alakítottunk át a Tér-Szín-Ház™ a sikeres ingatlan eladás művészetének módszerével. Az ingatlant úgy kellett átalakítanunk, hogy az eladásig továbbra is kényelmes életteret biztosítson a benne élő családnak.

Az átalakítással csütörtök délutánra végeztünk és már vasárnapra „Nyitott ház” programot szerveztünk. A eladó 24 óra múlva KÉT konkrét ajánlatot kapott, akik megadták volna a kért összeget. Azonban érkezett egy újabb érdeklődő, aki első látásra beleszeretett az ingatlanba. Az eladó említést tett neki a már kapott ajánlatokról, amire az érdeklődő ráígért. Végül a házat 2 millió forinttal többért, azaz 24 000 000 forintért sikerült értékesíteni, vagyis jóval a kért ár felett! Hát nem hihetetlen? A tulajdonos és több ingatlanszakember is azt gondolta, a ház biztosan 20 millió forint alatt fog csak elkelni, viszont én hittem és bizonyítottam, hogy a Tér-Szín-Ház™ módszerének alkalmazása TÖBBSZÖRÖSEN megtérül!

Csomagok összehasonlítása Exkluzív csomag - Azoknak, akik elfoglalt emberek vagy nehezen eladható ingatlannal rendelkeznek Gyémánt csomag - Azoknak, akik növelni szeretnék hirdetésük hatékonyságát, szakmai tanácsadást igényelnek döntéseik meghozatalához Arany csomag - Azoknak, akik további felületeken is hirdetni szeretnének, de az eladást továbbra is önállóan intézik. Ezüst csomag - Azoknak, akik sok szabadidővel rendelkeznek, kismamáknak, nyugdíjasoknak