Tér-Szín-Ház™
Tér-Szín-Ház™ a sikeres ingatlan eladás művészete – A kezdetek…
… mindenkinek van egy története:
Tilli Adrienn vagyok, közgazdász, kis- és közép- vállalkozások szakértője, ingatlan értékesítési és befektetési tanácsadó, akreditált stager.
1995-ben kerültem először közvetlen kapcsolatba a lakóingatlanokhoz kapcsolodó bérlési, értékesítési folyamatokhoz, akkor még persze nem az ingatlanokban rejlő üzleti lehetőségek megvalósítása volt a célom, hanem az első saját ingatlan megvásárlása.
Az új évezered kezdetén találkoztam azzal a befektetői szemlélettel, mely a mai napig meghatározza üzleti gondolkodásomat. 2003 decembere meghatározó lett szakmai pályámon.
Egy új ötlet megvalósítása: az első országos ingatlanközvetítő franchise hálózat létrehozása.
Valójában nem tettem mást, mint hogy ezt a matematikai feladatot megoldottam. ![]()
A siker képlet: SIKER=SZENVEDÉLY+VÍZIÓ+CSELEKVÉS
A feladat megoldása:
- Valami ami nagyon sokat jelent számomra, valami amit igazán szeretnék csinálni, azzá válni. Az OC lett a szenvedélyem.
- Nagyon tisztán láttam a célt és a „hogyan kell” képek varázslatszerűen kezdtek el megjelenni. Bár a célhoz vezető út nagyon meredeknek tűnt, még is el tudtam képzelni azokat az apró lépéseket, melyeket ezen az úton kellett megtennem. Az országos ingatlan közvetítő franchise hálózat lett a vízióm.
- Végül minden nap, minden órában azon voltam, hogy terv szerint cselekedjem, hogy minden egyes lépés közelebb vigyen a célhoz.
+ megfogadtam Marilyn King tanácsait:
- Mertem álmodni – és elképzelni a jövőt.
- Egyértelmű célokat és határidőket tűztem ki.
- Kerestem egy lelkes mentort aki e témában sikeres volt és akihez speciális tanácsokért fordulhattam, és mivel ez a tapasztalatcsere kölcsönös lett, még gyorsabban haladtunk a célhoz vezető úton.
- A „nagy képből” indultam ki, felhasználva idegenvezetői tapasztalatomat, mint például amikor 3 nap alatt kellett megmutatnom Párizst a turistáknak. Felmentünk a Diadalív, az Eiffel torony a Notre Dame a Sacre Cour tetejére, hogy onnan a „nagy képbe” helyezzük bele magunkat. A Puzzle játékokat is sokkal könnyebb kirakni, ha először látjuk a teljes képet, így tudjuk, mit építünk.
- Kérdeztem, kérdeztem, kérdeztem.
- A lehetséges legjobb szakértőket kérdeztem meg akkor is, ha előtte soha nem találkoztam velük. Rengeteget olvastam, szakmai hanganyagokat hallgattam, mivel több mint 100.000 km-t autóztam az ország területén.
- Megkerestem az alapelveket!
- Felkutattam a legjobb gyakorlati könyveket, előadókat, trénereket melyeket olyanok írtak, akik már csinálták!
- Végül, de nem utolsó sorban a leghatékonyabb tanulási módszert használtam, csinálva tanultam meg a dolgokat.
- Ma már azt is tudom, hogy nem létezik jobb módszer arra, hogy kikristályosítsuk mindazt, amit megtanultunk, mint az, hogy az alapelveket megtanítjuk mások számára, előadásokat tartunk vagy szemináriumot vezetünk.
Állandó tudásvágyamat csillapítva egy zord, hófúvásos téli napon 2004. december 17.-én meghívást kaptam Szentendrére Sonkoly T. Istvántól és Sharon Becktől egy szakmai beszélgetésre akik az USA-ban élnek és a Keller Williams ingatlan franchise hálózat sikeres ingatlan tanácsadói.
István 21 éve él az Egyesült Államokban, Californiában. 1991 óta amerikai-magyar állampolgár és még ez év szept. 6-án szerezte meg ingatlanközvetítői engedélyét az USA-ban. Jelenleg a Keller Williams hálózat sikeres ingatlan tanácsadójaként dolgozik, továbbá okleveles home staging, azaz:Tér-Szín-Ház™ szakember.
Sharon Californiában, Concorde-ban él. 1978 nyarán szerezte meg ingatlanközvetítői engedélyét. 1989-től vezetőként és trénerként dolgozott. Szakmai pályafutására nagy hatással volt Kathy Ollerton és Barb Schwarz. Küldetése, hogy a legmagasabb szinten tudja kiszolgálni ügyfeleit és életük ingatlan tanácsadója „REALTOR for Life”-ja legyen.
Tőlük hallottam először a Home Staging fogalmáról. Nagyon érdekes, tanulságos este volt, rengeteg kérdésre kaptam választ és egyre több kérdés merült fel bennem. Idő hiányában nem tudtunk mindent átbeszélni. Viszont ígéretet kaptam tőlük a tavasszal visszatérnek és elhozzák Magyarországra a képzést, melyet ők is Barb Schwarztól tanultak Amerikában.
Mit jelent a Home Staging és ki Barb Schwarz?
A Home Staging jelentése az ingatlan "színpadra állítása". Az ingatlanértékesítés során alkalmazott legjobb módszer, melynek célja, hogy kis ráfordítással gyorsabbá tegye az eladást, növelje az ingatlan értékét, nagyobb érdeklődöi kör számára tegye megfelelővé az ingatlant.
Barb Schwarz úttörő, professzionális előadó, kiváló ingatlan bróker a Home Staging alapítója a "Staging To Sell" és a "Staging To Live" ® fogalmak alkotója.
Alapítója és vezérigazgatója www.StagedHomes.com, alapítója és igazgatója a Staging Egyetemnek, alapítója és elnöke a The International Association of Home Staging Professionals-nek www.IAHSP.com
Küldetése 1985-től napjainkig a Home Staging terjesztése. Barb új szemléletet vitt az ingatlanközvetítésbe: „Állítsd színpadra ingatlanodat az eladáshoz!” Módszerével szerte a világban 1972 óta az eladásra felkészített ingatlanok versenyelőnnyel bírnak, hiszen magasabb áron és rövidebb idő alatt adják el őket a tulajdonosok.
Ne feledd, "Ahogy élsz egy ingatlanban, és ahogy eladod, az két különböző dolog" - Barb Schwarz
Shatron és István 2005. tavaszán újra jelentkeztek: - májusban jövünk újra Magyarországra és megtartjuk a sikeres ingatlaneladásról szóló képzést, melynek egyik része Barb Schwarz StagedHomesTM programja lesz a képzés másik része pedig a hatékony ingatlan értékesítésről fog szólni: „Eladás a köbön”
Kíváncsian vártam a napot amikor a staging-gel mint sikeres ingatlan eladási tecnikával megismerkedhetem.
2005.05.08. Sharon és István átadta Barb Schwarz megbízásából az amerikai ASP-Accreditet Staging Professional oklevelet.


Kapcsolatunk Barbbal, Sharonnal és Istvánnal azóta folyamatos, sokat merítek tapasztalataikból, szaktudásukból.
A magyarországi ingatlan piac sajátosságait figyelembe véve lépésről-lépésre fogalmazódott meg bennem, egy új cél, mely nem más mint a sikeres ingatlaneladás művészete.
A rég bevált újdonság … egy új program a kreatív gondolkodás tanulására és tanítására.
Egy új ötlet nem más, mint régi elemek új kombinációja. Nincsenek új elemek, csak új kombinációk vannak.
– Gordon Dryden -
A legjobb ötletek létrehozói állandóan új kombinációkba vannak belemerülve.
Peter Drucker a The Age of Discontinity (Az összefüggéstelenség kora) című könyvében grafikus úton ábrázolta az új innovatív technikát. Így nevezte: „a szisztematikusan szervezett ugrás az ismeretlenbe”. A tegnap tudományával ellentétben azt mondja, hogy „ez nem a tudásunk szervezésén alapul, hanem a tudatlanságunk megszervezésén."
- mert szervezni tudni kell ![]()
Meglepő, hogy ezeket a technikákat a legtöbb iskolában nem tanítják, pedig több szempontból ezek jelentik a jövő kulcsát.
Mi is történt a Tér-Szín-Ház™ védjegy megszületéséig?
- lépés Meghatároztam a problémát!
- lépés Meghatároztam, mi lenne az ideális megoldás, majd elképzeltem azt.
- lépés Összegyűjtöttem minden adatot.
- lépés Új utakat nyitottam, új összekötő pontokat találtam és új összekötetéseket fedeztem fel. Megszegtem a "szabályokat".
- lépés Túlléptem a saját területem korlátait.
- lépés Kipróbáltam többféle kombinációt.
- lépés Bevetettem az összes érzékszervemet, addig dolgoztam rajta még bele nem szédültem, és utána…
- lépés Hagytam egy kicsit érlelődni.
- lépés Majd aludtam rá egyet, betápláltam az „agy-bankba”, ezután a tudat alatti elmémre bíztam foglalkozon vele az, ugyan is az sohasem alszik.

- lépés A következő lépés volt a legkönnyebb mind közül: az ötlet kipattant, Heuréka!, egyszer csak ott terem a válasz Tér-Szín-Ház™, a sikeres ingatlan eladás művészete.
A Tér-Szín-Ház™ módszer képekben:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
![]() |







